9.rész

Hellosztok! Gondoltam mivel tele van a fejem ötletekkel így írok egy részt hamarabb. És mivel ma van egyik barátnőmnek a szülinapja, ez az egyik ajándékom! Be happy! Boldog Születésnapot Dodónak! szeretés van! ♥

- Tom mit sajnálsz? - Kérdeztem tőle kicsit idegesen

- Bocsánat de szüleim megtiltották, hogy hozzátok szóljak. - mondta könnyes szemmel

- De miért?

- Azt hitték ti miattatok volt!

- Te miről beszélsz? Ne kertelj!- kérdeztem tőle kicsit idegesen

- Nem mondta nektek el apám? Oh annyira hülye voltam. Mi a francot képzeltem, hogy ez segíteni fog. Emily miatt ohh.- csapott szájára. Felismerte hogy hangosan gondolkodott.

- Semmit nem mondott, de ez mi a franc amit mondasz és miről tehet Emily? Ha valamit tett én nem tudom, mit csinálok!- Tom csak idegesen nézett rám. Nem szólalt meg

- Szólalj már meg nem érted! - kiabáltam rá

- Ashe ne legyél mérges kérlek!

- Miért ne lennék mérges? Nem mondod el mi volt, csak nézel rám mint egy hülyére.

- Nyugodj már meg én is mérges vagyok rád!

- Mi? Miért? Én hívtalak! Te nem vetted fel a telefont! Nem jelentkeztél!

- Emlékezz vissza a múlt hétre! Ahogy megvédted a kis Davedet! Ahogy rám néztél akkor. - láttam, hogy keserűen visszaemlékez a történtekre

- Figyelj! Te adtad azt a feladatot! Amúgy meg miért vagy féltékeny? Talán bejövök neked?- mondtam, de hamar megbántam - Thomas bocsi, nem akartam én csak elragadtattam magam!

- Nem ez most övön aluli volt! Ezt nem kellett volna!

- Tom tényleg elnézést!

- Ashley most menj el kérlek! - még sose hívott így

- Tom kérlek! - ő csak visszafordította a fejét a tv irányába és kimentem a szobájából

Lent felvettem a cipőm. Épp nyitottam ki az ajtót mikor Tom leszólt, épp hogy hallottam azt hittem megbocsájt...

- Ashley hagyd itt légyszíves a kulcsaid amik idevalóak!

- Mi? Ez nem lehet! Nem! Nem!- suttogtam

Letettem a kulcsokat a pultra és kimentem. Nem hittem el mit mondott. Hazakullogtam. Az ajtónk nyitva volt. És apum kocsija is itt volt. Mi lehet, hogy hamarabb hazajött? Az nem lehet azt mondta még maradnia kell.

- Apa? – kiabáltam

- Igen? Mit akarsz, most sietnem kell! – kiabált ki a dolgozó szobájából

Ledobtam gyorsan a cipőm és odasétáltam a szobához amibe volt és bekukkantottam.

- Miért vagy itthon?

- Itthon hagytam az egyik legfontosabb papírt! Áhh itt is van! – mondta felemelve a papírt.

Visszapakolta a dolgait a fiókjába és megfogta az aktatáskáját és az ajtó kulcsát. Bezárta kulcsra és felém fordult.

         - További jó apu nélküli napokat, kicsim! – mondta és nyomott egy puszit a homlokomra. Olyan gyorsan elment, hogy én nekem időm se volt levegőt venni. Bár igaz most a szívverésem is megállt nem hogy a tüdőm, erre a gesztusra. Csak ott álltam ledermedve, néztem, mint az agyalágyult.

         - M.mo.most mi történt? – nem tudtam felfogni mi történt az elmúlt 10 percben. Igen 10 percig álltam megsemmisülve.

         - Még sose hívtál kicsimnek. Még sose kaptam puszit a homlokomra tőled. Apu! – könnybe lábadtak a szemeim. Nem tudtam csak akkor jöttem rá, hogy a földön ülök sírva mikor valaki próbált felhúzni.

         - Ashe mi a baj? Ugye nem bántott senki? Miért sírsz, mondd el! – mondta közbe a fotelhez húzott leült és az ölébe húzott.

         - Ashe kérlek, mondj valamit. – felkuncogtam olyan jól esett, hogy törődik velem.

         - Hey te most nevetsz vagy sírsz picim? – kérdezte már mosolyogva.

         - Apu! – néztem fel rá egy fülig érő vigyorral

         - Mi? Mi volt? – nézett olyan *most mi a csoda folyik itt fejjel*

         - Úgy hívott, hogy kicsim és megpuszilta a homlokom. Azóta nem kaptam mióta az eszemet tudom.

         - De jó! Örülök, hogy rendbe jött a kapcsolatotok! – mosolygott láttam, hogy az igazi volt.

         - Jó, de ez még nem jelenti azt, hogy minden happy. – kaptam észhez. Eszembe jutott Tom de hogy, hogy azt kérdezhetitek. Hirtelen lefagyott a mosoly az arcomról.

         - Hirtelen kedélyváltozás tekinthető meg itt! Kérem, figyeljenek, ilyennek szemtanúi nem lehetnek máshol! 

Erre csak gyengén beleütöttem a vállába.  Tettetve a sértődöttet simogatta meg a „fájdalmas” területet. Hirtelen felemelt és ölében felvitt az emeletre. Lábával kinyitotta az szobám ajtóját és letett az ágyra. Odahajolt a fülemhez, már éreztem meleg leheletét a nyakamon.

         - Mi a baj? Mi volt az előbbi? – suttogta a fülembe, kirázott a hideg

         - Tommal összevesztem. A kulcsát is vissza kellett adnom.

         - Miért? Ott voltál nála?

         - Igen. Elmentem, mert aggódtam.

         - De mit tettél hogy a kulcsot is otthagytad?

         - Haha – fájdalmasan felnevettem, fájt, megbántam azt, amit mondtam. Vissza akarok menni az időben. – mondtam neki egy olyan dolgot, amit nem kellett volna.

         - Mégis mit? – érzetem rajta hogy idegesebb lett.

         - Felhozta a múlt hetit. Én meg megkérdeztem miért volt olyan, talán mert tetszek neki. És hát. Huu – ekkor adta meg magát könnycsatornám nem bírta tovább. Dave a legördült könnycseppet letörölte hüvelykujjával és lehelt egy könnyed csókot ajkaimra.

         - Ne törődj most ezzel! Majd megbocsájt! – bólintottam, védelmezően átölelt, és dúdolt a fülembe. Közben egyik tincsemmel játszott. Biztonságban éreztem magam karjai között. Lenézett rám, rám mosolygott és nyomott egy puszit az orrom hegyére.

         - Ashe kérdezhetek valamit?- csillogó szemeibe egy időre eltévedtem. Szerettem elveszni a barna szemeiben, de most máshogy csillogott, mint máskor.

         - Ühüm.

         - Én nem tudok várni több időt! Még randizhatunk de én már akkor beléd szerettem mikor elsőnek megláttalak. – vett egy mély levegőt – Leszel a barátnőm Ashe?

         - Ha ezt nem tetted volna fel, akkor én! Persze! – mosolyogtam rá. – Tényleg az óta?

         - Igen! Ennyire jól titkolom? – vett fel egy pimasz mosolyt

         - Profi vagy! – adtam egy puszit arcára.

Ez után úgy döntött nálunk tölti a nap többi részét. Elvoltunk, még a kismacskám is élvezte, hogy itt volt.