Bezártam az ajtót. Bent
megkérdeztem, hogy jön-e velünk, de pakolnia kell a holnapi útjára. Mint
kiderült dolgoznia kell. Amerikában kapott egy lehetőséget apukáján keresztül.
Nem nagyon örült, mivel neki a szenvedélye a zenélés és nem pedig az, hogy
irodában gubbasszon és papírmunkával foglalatoskodjon. Fájt az az érzés, hogy
már nem bújhatok hozzá, nem csókolhatom meg. Jó tudom azt mondtam, hogy már nem
érdekel, de mégis 2 év hosszú idő. Minden egyes olyan pillanat, amit szerintem
90 éves vén trottyként se fogok elfelejteni azok játszódtak le bennem, a
legjobb perceink amik már a múlté. Csakis azé. Fájt elengedni. Sokkal nehezebb volt,
mint gondoltam. Úgy hiszem Ben nem mondott semmit Sarahéknak mert csak furcsán méregettek,
mert nem tudták miért vagyok ilyen néma.
- Ashe, mi a baj olyan
letörtnek látszol pedig olyan boldog voltál még a telefonba? –Troy és Thomas
egyetértve bólogattak. Olyan jól esett, hogy ennyire aggódtak
- Csak öhm.. Ben nem
mondta? – próbáltam valahogy kertelni csakhogy ne ez legyen egész nap a téma. Bevallom,
nem vagyok jó ebben.
- Mit kellett volna
mondania? – Thomas szemöldökét felhúzva méregette arcom miközben válaszomra
várt.
- Reggel hát ööö –
próbáltam húzni az időt magam se tudom miért… tudtam hogy úgyis el kell
mondanom. – Szakítottunk. – mondtam ki ezt az egyszerű szót nem olyan könnyen.
- Mi? Szakítottatok? De
miért? Ja, bocsi ez hülye kérdés volt. – Sarah kérdéseit próbáltam csak sóhajjal elintézni, de
tudhattam hogy neki se, és a két fiúnak se kielégítő a válasz.
- Reggel átjött, hogy megmondja,
elutazik egy hónapra holnap.
- Igen nekünk csak ezt
mondta el.
- Kicsit túl későnek éreztem,
hogy ezt elmondja ezért vita lett ebből majd… - elmeséltem mindent szóról szóra.
Ők meg türelmesen és nem beleszólva figyelték mit mondok, szinte itták a
szavaim.
- Tudod, hogy apukád nem
fog ennek egy kicsit sem örülni. – Thomas feltette ezt a nagyon jó kérdést,
amit még magamnak sem tettem fel miközben beértünk plázába ahol mindent lehet
csinálni. A ruhaszalontól kezdve a biliárd teremig, mindent találsz itt.
- Bevallom, ezen még nem
gondolkodtam el. De hiszem, hogy minimum egy
fejleordítással kezdi, ha nem egy
pofonnal. – mondtam mosolyogva
- De ezen túl is
barátkozhat a szüleivel nem? – tette fel ezt a kérdést Troy
- Troy engem nem is érdekel,
mit csinál, csak engem hagyjon ki a nyáladzásból… - vettem kicsit viccesre
hangulatot. – Na de mindegy hagyjuk ezt a témát. Apu adott pénzt mivel
elutazott egy hétre vagy többre. Figyeljetek, mit mondok!!!
- Fülelünk! Felvegyük,
hogy utána ne mondj ellent magadnak? – Erre a kérdésre jól oldalba löktem Thomast.
Szegény fel is borított egy nénit. Én csak kuncogtam, míg ő felsegítette a körülbelül
60as éveiben járó öregasszonyt, és egy *ezt még megkapod* pillantást lövellt
felém. Védekezésképp magam elé tettem kezeim. Sarah és Troy már sírtak a
röhögéstől csak ők elmentek távolabb nehogy ezzel megsértsék a nénit. Thomas
bocsánatot kért és odajött hozzám.
- Ezt még megkapod! Hallottam,
ahogy a néni azt mondta milyen udvariatlan, tuskó vagyok. – Lógatta orrát mivel
ő nem szokott csak úgy járókelőket felborítani, főképp nem időseket.
- Bocsánat, de nem
láttam hogy ott van. – Próbáltam magam védeni. Tényleg nem láttam.
- Szóval túl dagi
vagyok?!
- Nem! Nem azt mondtam
te bugyuta! – Veregettem meg a hátát. Már két jó barátaink fetrengtek a
röhögéstől.
- Na, folytasd! –
Törölte le az egyik könnycseppét Sarah.
- Na akkor kijelentem!
MA ELMEGYÜNK EGYÜTT B-U-L-I-Z-N-I!!! – A végén már, mint egy hülye úgy
kiabáltam.
- ÁÁÁÁ Megtört a jég!
Ashet nem kell elrángatni buliba hanem magától, jön!!! Ugrált örömében barátnőm. Körülöttünk lévő
vásárlók vagy akik itt pihenik ki egy hosszú hetet mind szem forgatva néztek
ránk mint hülyékre.
- Na és melyikbe megyünk?
– Tette fel ezt nem is oly könnyű kérdést Troy
- Tudod nem szoktam járni,
bulizni ti tudjátok melyik a jó hely rátok bízom. – Mondtam kicsit flegmán.
- Akkor én tudom is,
hogy melyikbe megyünk!- Kiáltott fel Sarah miközben ujjával felfele mutatott.
Nem akartam megkérdezni,
nem voltam biztos abban, amit akkor mondtam, csak jól akartam magam érezni.
Elmentünk egy állatbolt
előtt. Egy nagyon aranyos kiscica játszott a gombolyaggal. Még nagyon pici volt
beleszerettem első látásra. De nem mehettem be a boltba, mert a többiek tovább húztak.
Felmentünk az emeletre bowlingozni. Nagyon jól éreztük magunkat. Thomas nyert
ezért meghívott minket egy üdítőre. Miközben ittuk a koktéljainkat, mert azt
választottunk megbeszéltük, hogy nálunk gyülekező 7 és fél 8 között. Megittuk
és elbúcsúztunk egy időre. Troy és Sarah elindultak haza, Thomas velem jött
mivel majdnem szomszédok vagyunk.
Már mentünk volna ki a plázából,
de megálltam az állatbolt bejárata előtt.
- Mit akarsz itt? –
Thomas csak nézett rám és várta válaszom
- Gyere! – Fogtam meg a
karját és behúztam.
Megnéztem közelebbről is
az édes kiscicát, megkérdeztem az eladótól mit kell egy ilyen pici macsesszal
csinálni. Persze tudom, hogy etetni meg figyelni kell rá, csak hogy tudjam,
hogy kell-e valami mást is. Thomas csak a kutyákat nézegette.
- Nézd, nem tudom miért
jöttünk be, de menjünk, mert már írtóra éhes vagyok és fáradt! Nem tudom ki
miatt keltem ilyen korán. – Nézett rám szúrós szemekkel, de láttam a kis mosolyt,
amit a mondata után eleresztett. Ránéztem az órára és tényleg később volt, mint
hittem. Egészen pontosan fél kettőt ütötte. Mondtam Thomsnak, hogy menjen ki,
csak elintézek még valamit.
Kifizettem a pénzt. Azt
hittem drágább lesz… És kezembe a kismacskával mentem ki boldogan az üzletből
ahol már Tom várt.
- Na ez most komoly? –
Nézett rám meg a kismacskára, mint borjú az új kapura.
- Otthon egyedül vagyok.
Nincs, kivel aludjak és beszélgessek, meg amúgy is úgy nézett rám mintha csak
nekem született volna.
- Abban már biztos vagyok,
hogy nem vagy normális – röhögött – és hogy apukád nem lesz elragadtatva. Tudod,
hogy én bármikor átmegyek hozzád, ha szükséged van valakire!
- Tudom és köszönöm.
Csak már úgyis szerettem volna egy háziállatot, mostmeg itt van egy jó adag pénz,
amivel nem tudok mit kezdeni.
- Add nekem. Na jó
vicceltem. Nekünk is van elég abból. – Hát igen Tomék sem mondhatták, hogy
nincs miből megvenni a legjobb ruhákat, bútorokat.
Tom hazakísért és még be
is jött.
- Nézd Cuki! Ez
mostantól a te házad is!- Bemutattam házat.
- Szóval már van neve
is! Cuki az illik rá, de olyan fura. De cuki ez a Cuki… Nem gondolod?- kérdezte
miközben mentünk felfele a szobám felé
- Ömm én csak mondtam,
ami eszembe jutott. De majd ezen még gondolkodom.
Letettem kiscicámat az
ágyamra. De ő nem elégelte meg a kis helyét ezért lassan felmászott ablakpárkányomra,
ami elég könnyű volt a cuccaimnak hála meg az éjjeliszekrényemnek köszönhetően.
Odamentem mellé, amikor ő a párkányomban lévő cicaszobor mellé állt.
- Pózolj a kamerának Csipesz!
– Tom a kezébe fogta a kamerát. És mikor kimondta a nekem kicsit sem közel álló
Csipesz szót kiscicám odafordult és Tom pedig lekapta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése