11. rész

Hihi... Itt vagyok a kövi résszel! Barátnőm néhány sort írt bele. Remélem tetszik nektek! Örülnék még néhány feliratkozónak és visszajelzésnek! Jó olvasást! :D

- Apa! Nem kellett volna, még maradt pénzem! – mondtam apunak, nem tudom hány perce beszéltünk, de elmesélte milyen volt idáig az uta.

         - Kislányom tudom, hogy maradt! Amúgy, hogy került egy kismacska házba? Félre ne értsd! Aranyos, és örülök, hogy úgy gondoltad vagy annyira felelősségteljes, hogy gondozz egy pici cicát.

         - Tényleg így gondolod? Csipesz a neve! Thomas adta neki, de amúgy Cuki lenne.

         - Thomas? A Cuki kicsit fura lenne! De cuki, Cuki!

         - Ugyanezt a példát mondta ő is! – mondtam kicsit szomorúan.

         - Tényleg mi újság vele és Sarahékkal?

         - Apu te tudod a nevüket!

         - Miért ne tudnám?

         - Japer Maz! Kérem jöjjön! – hallottam ahogy apumat szólítják.

         - Apu hol vagy?

         - Jaj bocsánat kislányom mennem kell! Nem sokára beszélünk!

         - Szia Apa! – Tettük le a telefont. Több mint 20 percet beszéltünk

         - Jó sokáig beszéltetek! – hirtelen felugrottam mikor meghallottam barátnőm hangját. – Mi van azzal, hogy ti rosszba vagytok? – ült le a kanapéra

         - Pénteken itthon volt, és hát máshogy közeledett felém.

         - És? Hogy érted ezt?

         - Felhívott ma és majdnem fél órát beszéltünk és nem csak arról mit vegyek a kisboltba miközben jövök haza. Eddig ennek az időtartamnak a tizedét se beszéltük. – Huppantam le mellé, az apuval való beszélgetésem közben elkészített reggelimmel.

         - És beszéltél vele Benről?

         - Nem, de minek beszéljek róla?

         - A szakításról.

         - Nem, de majd ha hazajön, de nem hiszem hogy erről karok majd vele beszélni. Remélem most már több időt töltünk majd együtt. Milyen volt tegnap a buli?

         - Jó volt. De nem volt semmi érdekes. Két hét múlva megyünk Troyal a kisházukba, nem jössz velünk? Uh jut eszembe beszéltél Tommal?

         - Igen, vagyis nem mert azt nem lehet annak nevezni. Elküldött, a kulcsot is vissza kellett adnom. Nagyon rosszul nézett ki. A szeme be volt esve. Azt mondta mindenki azt hiszi miattunk volt.

         - De mi? Mi volt miattunk? Mit tettél? – kezdett kiabálni, megfogta a vállam és megszorította

         - Nyugodj már meg és engedj el! Nem tettem semmit! Emily volt. Miért tettem volna vele bármit is? Ő volt a legjobb barátom. – emeltem fel én is a hangom

         - De mit tett Emily? – engedett el

         - Ha tudnám elmondtam volna már rég.

         - Jól van! Jössz akkor majd velünk?

         - Nem tudom lehet.

Majd bekapcsoltuk a tv-t és néztük az idétlenebbnél idétlenebb műsorokat. Nem nagyon szóltunk egymáshoz.

         - Ashe itt vagyok! – hallottam meg Dave hangját. – Hogy aludtál Picim? – pattantam fel és rohantam felé, mire Ő kitárta kezeit és ölelt meg mikor már előtte álltam.

         - Itt van Sarah. – suttogtam fülébe – És nem tud rólunk! 

         - Értettem! – suttogott vissza

         - Szia Sarah mi a helyzet? – mosolygott Dave

         - Gyerekek ez mi volt? – nézett ránk homlokig felhúzott szemöldökkel

         - Csak tegnap együtt voltunk és rájöttünk, hogy nagyon egy hullámhosszon vagyunk.

         - Aha- itt egy kis szünet- Értem

         - Té. Öh- nyögött fel D mivel még öleltük egymást így kicsit megböktem, hogy elkezdjen magyarázkodni.

         - Sarah! Te beszéltél Thomassal? Hallottam nincs a legjobb állapotba. Mert Ashevel nem volt a legkedvesebb.

         - Én nem beszéltem vele! Ashre bíztam. De ma én is elmegyek, és megkérdezem. Bár ha Ashel  így viselkedett akkor velem se fog máshogy tenni. Kell neki egy ideig a magány.

         - Lehet de már egy hete volt. Sarah most nekem el kell mennem.

         - Jó, jó értettem. Megyek már.

Felkapta táskáját és elindult az ajtó felé.

         - Dave gyere!

         - Nem! Dave marad! Ő tudja csak hogy merre találom amihez mennem kell.

         - Ja oké értem én.- fogta magát és kiviharzott

         - Öm.. Mit tudok én és hova megyünk?

         - Emily háza kell nekem! Most elmegyünk hogy nála rákérdezzek mi történt.

         - Komolya gondolod ezt? Úgy hallottam Emily a buli óta nem a legelragadóbb!   

         - Engem a külseje nem rémiszt el!

         - Ja te butus nem úgy értettem! – simított végig arcomon, és nyomott egy kisebb csókot a számra

         - Mondod nekem miért csak egy kis puszit kapok? – kérdeztem megjátszva a sértődöttet

         - Ha szeretnéd adok egy hosszú, nedves, nyelves csókot.

         - De bolond vagy!

         - Tudtad hogy nem sokára itt van a szülinapom?

         - Igen tudtam már csak 6 nap! Tényleg kevesebb mint egy hét!

         - Nem hiszem el hogy 20 éves leszek!

         - 20 éves?! Komoly?

         - Te?! Mondtam neked! Szóval így már nem kellek neked!

         - Te tényleg őrült vagy! A számok csak számok! Engem nem érdekel! De amúgy nem néznélek annyinak az biztos.

         - Mi? Szóval csak 16-nak nézek ki?

         - Te! Én nem mondtam ilyet – borzoltam össze haját

         - Na és mikor gondolod, hogy megyünk Emilyhez?

         - Hát ha megfelel átöltözök és megyünk.

         - Rendben! Kint hideg van szóval öltözz fel rendesen! – ölelt meg és nyomott egy puszit hajamba

         - Jól van Apuci!- trappoltam fel  lépcsőn

         - Tényleg mi újság apuddal?

         - Ma felhívott és beszéltünk, de hirtelen valaki szólította szóval letettük. - kiabáltam le, direkt nyitva hagytam a szobám ajtaját, hogy halhassuk egymást.

         - De kis rendetlen vagy! – nézett be az ajtómon mikor a felsőm beakadt felvétel közben a nyakláncom csatjába     

         - Csak kidobáltam a dolgokat, hogy megtaláljak valamit reggel

         - És meg van? Segítsek?

         - Nincs és Igen. – jött oda hozzám

         - Ezt hogy csináltad?

         - Csak felvettem a felsőm miután bekapcsoltam a nyakláncom.

         - Kész is vagy.

         - Köszönöm, máskor a sorrend más lesz. – leheltem egy csókot a szájára.

         - Jó sok cuccod van!

         - Nehogy pakolj!

         - De segíteni akarok neked!

         - Nem kell este elpakolom!

         - Ohh De jó tanga! – mutatta fel egyik kedvenc fehérneműm

         - Az a kedvencem tedd le!

         - Oh! Túl sok információ, ha így haladunk már jövő héten a kedvenc pózodat mutatod.

         - Te perverz! Bocsi hogy megtaláltad! Én rohadjak meg!

         - Na ide figyelj, Picim! – emelt fel vállára – Ha ilyet mondasz magadra máskor nem ezt teszem, hanem jól elfenekellek!

         - Értem, értem csak tegyél le. Még megkell keresnem valamit ami kell Emilyhez.

         - Nem érdekel, nem teszlek le! Majd odaadod máskor! Nem akarom, hogy odamenj!

         - De muszáj odaadnom neki, életbe vágó! – könyörögtem neki

         - Mi az a nagyon fontos ami „életbe vágó”? – figurázott ki

         - Hé! Csak ne légy szemtelen, egyébként egy ruha és egy táska! – hülyéskedtem vele

         - Hö akkor még jó, hogy nem teszlek le! – ennyire sötét lenne belülről hogy be is veszi?

         - De az egy Chanel táska és egy Burberry ruha!

         - Ti ilyen jó barátságba vagytok, hogy ilyen dolgokat ad neked kölcsön?

Ennél lentebb már nem süllyedhetünk.

         - Ez most komoly? Nem tudtam, hogy belülről ennyire üres ez itt! – simogattam meg a fejét.

         - Te most hülyéskedtél velem? Oh tudtam én! – tett le

         - Persze, persze! - kuncogtam

Megigazítottam még ruhám megfogtam a telefonom amit kerestem és elindultunk.

         - Mit akarsz ott majd mondani neki?

         - Csak beszélni akarok vele, ennyi.

Felszálltunk egy buszra ami odavitt minket, vagyis 2 perc sétára volt már csak a házuk.

         - Öm. Kopogsz ha megkérlek. – kértem szépen

         - De utána ugye elbújhatok?

         - Mi vagy te kis gyerek? Most már csak 10 évesnek gondollak!

         - Csak kíváncsi vagyok.

         - Felőlem!

Majd Dave kopogott és úgy állt hogy ne lehessen látni de még is mellettem álljon.

Egy ajtócsapódás és pár lépés után Emily kinyitotta az ajtót. Mikor megláttam a szám a földet súrolta meglepődésembe.