11. rész

Hihi... Itt vagyok a kövi résszel! Barátnőm néhány sort írt bele. Remélem tetszik nektek! Örülnék még néhány feliratkozónak és visszajelzésnek! Jó olvasást! :D

- Apa! Nem kellett volna, még maradt pénzem! – mondtam apunak, nem tudom hány perce beszéltünk, de elmesélte milyen volt idáig az uta.

         - Kislányom tudom, hogy maradt! Amúgy, hogy került egy kismacska házba? Félre ne értsd! Aranyos, és örülök, hogy úgy gondoltad vagy annyira felelősségteljes, hogy gondozz egy pici cicát.

         - Tényleg így gondolod? Csipesz a neve! Thomas adta neki, de amúgy Cuki lenne.

         - Thomas? A Cuki kicsit fura lenne! De cuki, Cuki!

         - Ugyanezt a példát mondta ő is! – mondtam kicsit szomorúan.

         - Tényleg mi újság vele és Sarahékkal?

         - Apu te tudod a nevüket!

         - Miért ne tudnám?

         - Japer Maz! Kérem jöjjön! – hallottam ahogy apumat szólítják.

         - Apu hol vagy?

         - Jaj bocsánat kislányom mennem kell! Nem sokára beszélünk!

         - Szia Apa! – Tettük le a telefont. Több mint 20 percet beszéltünk

         - Jó sokáig beszéltetek! – hirtelen felugrottam mikor meghallottam barátnőm hangját. – Mi van azzal, hogy ti rosszba vagytok? – ült le a kanapéra

         - Pénteken itthon volt, és hát máshogy közeledett felém.

         - És? Hogy érted ezt?

         - Felhívott ma és majdnem fél órát beszéltünk és nem csak arról mit vegyek a kisboltba miközben jövök haza. Eddig ennek az időtartamnak a tizedét se beszéltük. – Huppantam le mellé, az apuval való beszélgetésem közben elkészített reggelimmel.

         - És beszéltél vele Benről?

         - Nem, de minek beszéljek róla?

         - A szakításról.

         - Nem, de majd ha hazajön, de nem hiszem hogy erről karok majd vele beszélni. Remélem most már több időt töltünk majd együtt. Milyen volt tegnap a buli?

         - Jó volt. De nem volt semmi érdekes. Két hét múlva megyünk Troyal a kisházukba, nem jössz velünk? Uh jut eszembe beszéltél Tommal?

         - Igen, vagyis nem mert azt nem lehet annak nevezni. Elküldött, a kulcsot is vissza kellett adnom. Nagyon rosszul nézett ki. A szeme be volt esve. Azt mondta mindenki azt hiszi miattunk volt.

         - De mi? Mi volt miattunk? Mit tettél? – kezdett kiabálni, megfogta a vállam és megszorította

         - Nyugodj már meg és engedj el! Nem tettem semmit! Emily volt. Miért tettem volna vele bármit is? Ő volt a legjobb barátom. – emeltem fel én is a hangom

         - De mit tett Emily? – engedett el

         - Ha tudnám elmondtam volna már rég.

         - Jól van! Jössz akkor majd velünk?

         - Nem tudom lehet.

Majd bekapcsoltuk a tv-t és néztük az idétlenebbnél idétlenebb műsorokat. Nem nagyon szóltunk egymáshoz.

         - Ashe itt vagyok! – hallottam meg Dave hangját. – Hogy aludtál Picim? – pattantam fel és rohantam felé, mire Ő kitárta kezeit és ölelt meg mikor már előtte álltam.

         - Itt van Sarah. – suttogtam fülébe – És nem tud rólunk! 

         - Értettem! – suttogott vissza

         - Szia Sarah mi a helyzet? – mosolygott Dave

         - Gyerekek ez mi volt? – nézett ránk homlokig felhúzott szemöldökkel

         - Csak tegnap együtt voltunk és rájöttünk, hogy nagyon egy hullámhosszon vagyunk.

         - Aha- itt egy kis szünet- Értem

         - Té. Öh- nyögött fel D mivel még öleltük egymást így kicsit megböktem, hogy elkezdjen magyarázkodni.

         - Sarah! Te beszéltél Thomassal? Hallottam nincs a legjobb állapotba. Mert Ashevel nem volt a legkedvesebb.

         - Én nem beszéltem vele! Ashre bíztam. De ma én is elmegyek, és megkérdezem. Bár ha Ashel  így viselkedett akkor velem se fog máshogy tenni. Kell neki egy ideig a magány.

         - Lehet de már egy hete volt. Sarah most nekem el kell mennem.

         - Jó, jó értettem. Megyek már.

Felkapta táskáját és elindult az ajtó felé.

         - Dave gyere!

         - Nem! Dave marad! Ő tudja csak hogy merre találom amihez mennem kell.

         - Ja oké értem én.- fogta magát és kiviharzott

         - Öm.. Mit tudok én és hova megyünk?

         - Emily háza kell nekem! Most elmegyünk hogy nála rákérdezzek mi történt.

         - Komolya gondolod ezt? Úgy hallottam Emily a buli óta nem a legelragadóbb!   

         - Engem a külseje nem rémiszt el!

         - Ja te butus nem úgy értettem! – simított végig arcomon, és nyomott egy kisebb csókot a számra

         - Mondod nekem miért csak egy kis puszit kapok? – kérdeztem megjátszva a sértődöttet

         - Ha szeretnéd adok egy hosszú, nedves, nyelves csókot.

         - De bolond vagy!

         - Tudtad hogy nem sokára itt van a szülinapom?

         - Igen tudtam már csak 6 nap! Tényleg kevesebb mint egy hét!

         - Nem hiszem el hogy 20 éves leszek!

         - 20 éves?! Komoly?

         - Te?! Mondtam neked! Szóval így már nem kellek neked!

         - Te tényleg őrült vagy! A számok csak számok! Engem nem érdekel! De amúgy nem néznélek annyinak az biztos.

         - Mi? Szóval csak 16-nak nézek ki?

         - Te! Én nem mondtam ilyet – borzoltam össze haját

         - Na és mikor gondolod, hogy megyünk Emilyhez?

         - Hát ha megfelel átöltözök és megyünk.

         - Rendben! Kint hideg van szóval öltözz fel rendesen! – ölelt meg és nyomott egy puszit hajamba

         - Jól van Apuci!- trappoltam fel  lépcsőn

         - Tényleg mi újság apuddal?

         - Ma felhívott és beszéltünk, de hirtelen valaki szólította szóval letettük. - kiabáltam le, direkt nyitva hagytam a szobám ajtaját, hogy halhassuk egymást.

         - De kis rendetlen vagy! – nézett be az ajtómon mikor a felsőm beakadt felvétel közben a nyakláncom csatjába     

         - Csak kidobáltam a dolgokat, hogy megtaláljak valamit reggel

         - És meg van? Segítsek?

         - Nincs és Igen. – jött oda hozzám

         - Ezt hogy csináltad?

         - Csak felvettem a felsőm miután bekapcsoltam a nyakláncom.

         - Kész is vagy.

         - Köszönöm, máskor a sorrend más lesz. – leheltem egy csókot a szájára.

         - Jó sok cuccod van!

         - Nehogy pakolj!

         - De segíteni akarok neked!

         - Nem kell este elpakolom!

         - Ohh De jó tanga! – mutatta fel egyik kedvenc fehérneműm

         - Az a kedvencem tedd le!

         - Oh! Túl sok információ, ha így haladunk már jövő héten a kedvenc pózodat mutatod.

         - Te perverz! Bocsi hogy megtaláltad! Én rohadjak meg!

         - Na ide figyelj, Picim! – emelt fel vállára – Ha ilyet mondasz magadra máskor nem ezt teszem, hanem jól elfenekellek!

         - Értem, értem csak tegyél le. Még megkell keresnem valamit ami kell Emilyhez.

         - Nem érdekel, nem teszlek le! Majd odaadod máskor! Nem akarom, hogy odamenj!

         - De muszáj odaadnom neki, életbe vágó! – könyörögtem neki

         - Mi az a nagyon fontos ami „életbe vágó”? – figurázott ki

         - Hé! Csak ne légy szemtelen, egyébként egy ruha és egy táska! – hülyéskedtem vele

         - Hö akkor még jó, hogy nem teszlek le! – ennyire sötét lenne belülről hogy be is veszi?

         - De az egy Chanel táska és egy Burberry ruha!

         - Ti ilyen jó barátságba vagytok, hogy ilyen dolgokat ad neked kölcsön?

Ennél lentebb már nem süllyedhetünk.

         - Ez most komoly? Nem tudtam, hogy belülről ennyire üres ez itt! – simogattam meg a fejét.

         - Te most hülyéskedtél velem? Oh tudtam én! – tett le

         - Persze, persze! - kuncogtam

Megigazítottam még ruhám megfogtam a telefonom amit kerestem és elindultunk.

         - Mit akarsz ott majd mondani neki?

         - Csak beszélni akarok vele, ennyi.

Felszálltunk egy buszra ami odavitt minket, vagyis 2 perc sétára volt már csak a házuk.

         - Öm. Kopogsz ha megkérlek. – kértem szépen

         - De utána ugye elbújhatok?

         - Mi vagy te kis gyerek? Most már csak 10 évesnek gondollak!

         - Csak kíváncsi vagyok.

         - Felőlem!

Majd Dave kopogott és úgy állt hogy ne lehessen látni de még is mellettem álljon.

Egy ajtócsapódás és pár lépés után Emily kinyitotta az ajtót. Mikor megláttam a szám a földet súrolta meglepődésembe.

10. rész

Sziasztok! Elnézést a kimaradásomért, de mindenkinek vannak kötelességei! :D Nem hosszú. De 10. rész Ebben a részben kicsit részletezek...  Köszönöm azoknak akik olvassák, a 2 feliratkozót, és a több mint 400 oldalmegtekintést. Nagyon jól esik! Jó olvasást!

 Davel nagyon jól elvoltunk, még jobban megismertük egymást, ha még ezt lehet mondani. Rájöttem, hogy ő az a védelmező típus.

         - Ashe, nem megyünk el a Starbucksba ? – néztem rá kérdőn mivel itthon is kávét vagy valami ilyesmit. – Öm.. tudsz nekem akkor csinálni egy Caramel macchiatot? – nyújtotta rám nyelvét.

         - ha nem vigyázol, még lecsípem. – incselkedtem vele.

         - Akkor? Na kérlek! – nézett rám boci szemekkel

         - Na jó legyen! De nem azért mert ilyen szépen néztél, hanem mert én is megkívántam.

         - Szóval játszadozunk kisasszony? Csak nehogy vesztesként jöjj ki!

Fogta meg a kezem és elindultunk a kétsaroknyira lévő kis Starbucksba. Csipesz a kezembe maradt. Dave bezárta az ajtót és maga után húzott.

         - Ömm, Dave nem gondolod, hogy nem vihetjük majd be Csipeszt? Meg hideg van megfogok fagyni. – lihegtem miközben rohantunk, örültem ha kiscicám nem esik ki a kezemből.

         - Azért sietek, hogy ne fázz annyira. Fog erősen a picit! – utasított.

5 perc futás után, fújtatva beléptünk a kis italboltba.

         - Heey kicsi lány nem hozhatsz be állatokat ide! – meredt rám az egyik pultos macskámra.

Álltam volna fel de Dave mellém állt és megfogta a vállam.

         - Dave te itt? Ja ez a csajszi veled van? – nézett fel Davere, aztán hozzám fordult. – Bocsi. Nyugodtan üljetek le, kérjetek, ne zavartassátok magatokat!

         - Az igazság az, hogy mi csak elvitelre vinnénk az italokat. – mosolygott a fiúra Dave.

         - Linda gyere ki, szolgáld ki Davet! – kiabálta hátra a szőke lenyalt hajú fiú. Csodálkoztam, hogy ennyire ismerik itt D-t. Felálltam és odamentem hozzá. Senkit se zavart hogy a Linda nevű csaj és a fiú kiabálnak egymással.

         - Ez most komoly hogy nekem ezt a csajt kell midig kifognom? – motyogta mag elé Dave, nem értettem mi folyik itt

         - Minden rendben? – kérdeztem tőle, mivel összeráncolta homlokát mikor meglátta a lányt aki gondolom a Linda névre hallgat.

A lány nagyon …. hogy is mondjam az a tipikus plázacica. Irritált a hangja olyan volt mintha héliumot szívott volna de nem kicsit…

         - Egy Caramel Macchiato lesz. – mondta majd rám tekintett

         - Milyen teákat ajánlasz? – néztem a csajra

         - Akkor az legyen, amit múltkor ittam az finom volt. Az biztos neked is ízleni fog. – mondta és magához vont derekamnál. Csipesz mozgolódott ölembe.

         - Rendben. Vette elő a poharakat. Csak néztem, hogy minek ír nevet a pohárra. Furcsálltam, mivel rajtunk kívül nem volt senki bent. 5 perc toporgás után kész lett. Dave elvette a dolgokat és elindultunk.

Otthon hideg volt. Biztos nyitva hagytuk az egyik ablakot. Még kicsit sütött kint a nap. Felmentem egy pulcsiért és kiültünk a teraszra.

         - Francba miért nem vettem fel hosszú nacit? – Dave erre csak kuncogott egyet és ölébe húzott. Bőre olyan meleg volt.

         - Kóstold meg, olyan finom! – tette szám elé kávéját.

         - Hmm.. ez tényleg finom!

         - Nézd! – mutatott macseszomra.

Csipesz éppen a próbálta teámat kóstolgatni.

         - Csipesz azt nem szabad! – mondtam neki és elemeltem onnan az ölembe és elkezdtem simogatni

         - Picim. Most miért olyan aranyos volt?! – Dave csak nézett rám

         - Még kicsi és hideg! Megfázhat. – szomorodtam el a gondolatra.

         - Nagyon szereted ezt a kis szőrmókot. – erre csak bólogattam. Pár hét alatt mennyire meglehet valakit megszeretni. Kismacskám hirtelen kiugrott az ölemből és bement a házba.

         - Nyitva hagytuk az ajtót? – kérdeztem

         - Úgy néz ki. – vonta fel vállait. – Állj fel légy szíves!

         - Miért olyan nehéz vagyok? – emeltem fel szemöldököm, miközben álltam fel

         - Jaj te – mosolyodott el, az a mosoly ha nem fogná még  derekam már biztos itt rogyok össze. – Gyere. Várjál, bezárom az ajtót, hogy Csipi ne tudjon elszökni utána, mutatok valamit.

         - Csipi?

         - Ha nem tetszik hogy így becézem nem fogom.

         - Nekem jó! Majd meglátjuk ő hogy szereti.

Dave kinyitotta a hátsókert kapu ajtaját és egy kicsit még sétálgattunk. Pár perc múlva egy kissé elhagyatott játszótérféleségen voltunk.  

         - Megvagy! Kapj el. – jelentette ki miután elengedte kezem és megbökte vállamat.

         - Erről nem volt szó! – mutatta fehér fogait. Élvezte hogy ő már méterekre áll tőlem de én még mindig ott állok ahol hagyott.

         - Nem tudod kivel kezdtél ki! Fuss, mert ha elkaplak te nem fogsz soha többé elkapni! – futottam utána egy nagy mosollyal az arcomon, miközben kergettem ezt az álom pasit akit már magamnak tudhatok elgondolkodtam,hogy mikor belépett az életembe minden jobb lett. Segített, ha apummal összevesztem, nem kérdezte mi a pontos bajom, látta rajtam, és segített.

         - Min gondolkozol ennyire? – ölelt meg hátulról

         - Megálltam volna? Úristen én ennyire el tudok kalandozni?

         - Úgy látszik. De nem baj, már úgy is hidegebb van és kezd sötétedni.

Szembe fordított magával, fülem mögé tűrt egy kósza hajtincset.

         - Mi volt ami ennyire lefoglalt, hogy azt se veszed észre hogy pár perce itt állok mögötted?

         - Szerintem dilidokihoz kéne fordulnom! Vagy van egy jobb ötletem! Elmondhatom neked? Mert nem bízok meg azokban az emberekben!?

         - Dave Lock doktor vagyok! – úgy tett mintha „szemüvegét igazgatná - Kérem, mondja el problémáit! – ment bele a játékomba.

         - Kérem doktor úr! Úgy érzem magam, mint egy kis tinédzser.

         - De hát kislányom nem vagy te több 17 évesnél.

         - De hát doktor úr! Ne szóljon, közbe kérem! – Ő erre csak védekezésképp maga elé tett kezeit. – Találkoztam kb. másfél éve egy fiúval és esetlenül beleestem, mint a részegek szoktak a gödörbe. Pár hete fordult komolyabbra a kapcsolatunk. Mit tegyek, hogy érzékeltessem vele mennyire szeretem? –végig nézett alacsonyságom miatt egyszer-egyszer behajlította térdeit hogy egy szintmagasságba legyünk.

Dave közelebb húzott magához és most először csókolt meg. Ajkai puhák voltak, és oly édesek. Elgondolkodtam volna, ha nem foglal le csókjával, hogy a méz vagy ajkai az édesebbek. Meg kell mondanom, Bennél nem éreztem volna ezt. Ezt hogy a pillangóim a hasamból ki akarnak törni. Nyelveink csak úgy küzdöttek a dominanciáért. Felemelt ölébe és csak úgy tartott mintha toll lennék. Levegőnk elfogyott így abba hagytuk. Még nem tett le öléből. Néztünk egymás szemébe. Számon még éreztem ajkai édes ízét. Letett, de még mindig magához szorított, de nem erősen épp úgy hogy megvédjen. Porcelánbabának éreztem magam. Kézen fogva szótlanul mentünk vissza haza. A csend jól esett, nem volt kínos. Tudtam hogy neki is most a fejébe ezer dolog cikázik így én sem firtattam a beszédet.

Odaértünk és megfogta mindkét kézfejem és maga felé fordított.

         - Picim, Nagyon szeretlek. – puszilta meg homlokom.

         - Én is szeretlek. – hozzábújtam, hallottam szíve dobogását. Ha azt mondom, hogy kórházba lenne a helyünk mert mindkettőnké olyan gyorsan vert, és nem mástól attól, hogy kimondtuk ezt az egyszerű de mégis nagyot jelentő szót.

         - Picim! Bocsánat, de nekem mennem kell.

         - Várj! Ha megnézünk együtt még egy filmet és utána mész úgy jó?

         - Nem akarok zavarni!

         - Kit zavarnál? Mert engem az biztos, hogy nem!

Bólintott egyet.

         - Gyorsan lezuhanyozok, és máris nézhetünk filmet.

         - Siess, addig összedobok valamit. – mosolygott rám.

A zuhany alatt végig gondoltam a dolgokat. Boldog voltam, mint még ezelőtt soha. Apa, Dave. Bár volt néhány dolog ami szúrta a nem létező csőröm. Például Tom. Ezt majd megkell beszélnem vele, de hogyha még a telefont se veszi fel, nincs kulcsom hozzá, szülei ha meglátnak megfordulnak és elindulnak az ellenkező irányba.? Kell egy kiskaput találnom!

         - Ohh sietnem kéne. – mondtam hangosan.

Gyorsan kiszálltam, megtörölköztem és felöltöztem.

         - Mit csináltál?  Csak nem szendvicsek és forró tea? – ínycsiklandozóan nézett ki.

         - Pontozd! – méregette arcom mikor beleharaptam a szendvicsbe.

         - Tízből olyan tizenegy! – mondtam

         - Ohh de jó! – örült, hogy ízlik amit csinált nekem.

         - Áhh ez forró – kicsit sikoltottam, mivel én hülye megégettem nyelveim.

         - Te! Nem láttad, hogy gőzölög még? Picim!

         - Nyanyon fáj. – nyámmogtam 

         -Én kis szerencsétlenem.! – simította meg arcom és megpuszilt.